Hozzászólások

Hozzászólások

Nyílt nap az N2Photo és Chill-Art Photo stúdiójában! :)

Eljegyeztek az Ünnepek alatt? 2015/2016-ra tervezitek az esküvőt? Akkor ez érdekelni fog! 🙂

Volt már szórólapunk, volt már standunk esküvői kiállításon és folyamatosan jelen vagyunk különböző közösségi felületeken… Emellett azonban szeretünk évről-évre újítani valamit szolgáltatásaink terén. 2015-ben nagy hangsúlyt fektetünk a személyes kapcsolattartásra, melynek első lépéseként egy merőben új, számunkra is kísérleti eseményt szeretnénk meghirdetni.

Fontosnak tartjuk, hogy egy Pár, élete legszebb napján olyan szolgáltatókra bízza magát, akikkel szakmailag és emberileg is maximálisan elégedett. Az első feltétel viszonylag könnyen ellenőrizhető, a másodikhoz viszont elengedhetetlen egy személyes találkozó, ami nem mindegy milyen körülmények között jön létre.

2015-ben nem veszünk részt esküvői kiállításokon, helyette szeretnénk egy nyílt napot tartani, ahol a házasulandó párok személyesen felkereshetnek minket (Oszkó Csilla és Németh Norbert, avagy Chill-Art Photo és N2Photo) stúdiónkban. Itt nyugodt körülmények között, kötetlenül beszélgethetünk az esküvőszervezés menetéről, nehézségeiről, fotós- videós elképzelésetekről, akkor is, ha nálunk már foglalt a Ti nagy napotok dátuma.

 

Nyílt napunk időpontja:
2015. január 17. 9.00-19.00

 

Azt gondoljuk, rengeteg értékes információval és tanáccsal tudunk szolgálni Nektek, hiszen amellett, hogy sokéves szakmai tapasztalattal rendelkezünk, 2013. októberében megszerveztük saját esküvőnket is, mely igen sok új ismerettel gazdagított minket.

Amennyiben szeretnél velünk megismerkedni, kérlek töltsd ki az itt található jelentkezési lapot és felvesszük veled a kapcsolatot! 🙂

Kellemes Ünnepeket és Sikeres Esküvői Készülődést kívánva:

Oszkó Csilla és Németh Norbert


 
 

A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező

 
 

Hozzászólások

Hozzászólások

About The Author

n2photo

This Parallax Section was selected just for this post!

Hozzászólások

Hozzászólások

Nézz szét!

Legfrissebb munkák

Szezonvégi felfrissülés Dél-Tirolban

Sokan kérdeztétek néhány hete, merre jártunk, mit kerestünk azon...

Leszámolás a raktárban

… illetve csak megigazítottuk egy kicsit Szabolcs haját. Fodr...

Ételfotózás “Majom” módra

  A januárt kellemes fotós témával indítottuk. Felkeresett m...

MOL – PICK Szeged Promo

A MOL – PICK SZEGED megbízásából készítettem egy angol és...

MOT és MTT Kongresszus 2014.

Az Asszisztencia Kft. megbízásából volt szerencsém végig fotózn...

TE-DI Trade Kft.

A TE-DI Trade Kft. megbízásából készítettünk üzleti portrékat...

Sokszínűség 

A változatosság gyönyörködtet! Így van ez a munkámban is. Nincs két egyforma feladat/megrendelő/elvárás. Új emberekkel ismerkedem és igyekszem követni az aktuális trendeket. Soha nem unatkozom!

Nincs lehetetlen 

Bármilyen fotó/videó/grafikai szolgáltatásra lenne szükséged, keress bizalommal! Amennyiben én nem tudok segíteni, biztosan tudok neked megfelelő embert ajánlani a feladatra!

Hozzászólások

Hozzászólások